szeméttelep.jpgAlaposan felforgatta a hulladékgazdálkodást az előző kormány, a mostani meg azzal küszködik, hogy valamit működőképeset összerakjon belőle (A két kormány között csak annyi a különbség, hogy akkor még volt egy környezetvédelminek hívott államtitkár, most már az sincs). Erről a folyamatról - még képviselőként – sokat írtam a blogomon [1] [2] [3] [4] [5] Bicskét is alaposan érinti a változás, a legfontosabb az, hogy megvette a közszolgáltatást végző céget (Így lett a Saubermacherből Zöld Bicske kft). Az új ügyvezető, Teszár Tamás nagyon készségesen elmondott mindent, ami most a cég életét jellemzi. Jelentem, bonyolult helyzetben, de jó kezekben van a cég, és biztos vagyok benne, hogy polgármesterként konstruktívan és szakmai alapon tudok majd vele együttműködni, már ha vasárnap engem választ Bicske népe. ;-)

A cég önkormányzati kezdeményezésre, a GESZ-szel együttműködve éppen a Jegenye utcai borzalmas illegális lerakót számolja fel, érdemes volt balhézni miatta ;-) Ez minden szolgáltatónak plusz feladat, az általunk befizetett (vagy be nem fizetett...) szemétdíjból erre nem nagyon futja. A céggel kötött közszolgáltatási szerződések szerint az ilyen illegális hulladéklerakók felszámolására az önkormányzattal kötött külön megállapodás alapján, önkormányzati finanszírozással kerül sor, tehát végső soron az adófizetők állják a költségét. Erre külön gondot kell majd fordítani, és hosszú távú kulturális változásra is szükség van, hogy ne termelődjenek újra a szeméthalmok.

„Balkáni állapotokat hagyott itt a külföldi cég” - mondta az igazgató, én meg néztem kerek szemekkel. Kiderült, hogy csak a profitot maximalizálták, és az anyacégbe szivattyúzták át a nyereséget. Egy lepusztult eszközállományt hagytak itt, tíz éves autókat, amelyeket csak jelentős karbantartási-javítási költségekkel tudnak üzemben tartani. Olyan is előfordult, hogy elromlott egy kukásautó, amit 800 ezer lett volna megjavítani, de inkább havi(!) 500 ezerért béreltek az anyacégtől egy másikat – éveken át. Teszár Tamás most ezt az autót újra üzembe helyezteti, és azt a szerződést felmondja.

Az igazgató szerint nem baj, hogy közösségi tulajdonba került a közszolgáltatás, sőt. Szerintem sem baj, bár a parlamentben végig azt az álláspontot képviseltem, hogy nem az a lényeg, hogy kinek a tulajdona a cég, hanem hogy milyen körülmények között dolgozik, milyen az állam szabályozó és ellenőrző szerepe, és hogy hogyan finanszírozzák a szolgáltatást.

440 millióért vette meg a város a Saubermachert, nyilván állami segítséggel. Hogy ennek mi a forrása, azt csak a Kedves Vezető tudhatja.

Egy év alatt akkora terheket akasztott a kormány a szemetes szolgáltatók nyakába, hogy azok csak pislogtak. Lerakási járulék, felügyeleti díj, minősítési költségek, tranzakciós adó, kommunikációs sarc, útadó, közműadó, stb. És mindezt megfejelték a rezsicsökkentéssel, ami aranyos dolog, de az önkormányzati tulajdonú cégeknek sokkal kevesebb lett a bevétele. A magyar közszolgáltatók két év alatt összesen 18 milliárdos üzemi eredményt értek el – mínuszban! Teszár Tamás szerint nem a rezsicsökkentés jelenti a nagy problémát, sőt ennek még forrása is lenne, ha a működésben lévő örökölt problémákat ki lehetne küszöbölni, és persze sikerülne mindenkivel szerződni és mindenki be is fizetné a szemétdíjat. De ez egyelőre nagyon messze van, az előző tulajdonos ezzel nem nagyon foglalkozott. Az elmaradt díjat, amely egyébként nagyon alacsony európai összehasonlításban, csak akkor lehet adók formájában behajtani, ha mindenkinek van szerződés és az adóhatóság a hátralékokat a végrehajtást kérő közszolgáltatók kérésére behajtja.

A bicskei és a környékbeli hulladék Inotára megy. Ez egy nagyon drága és nagyon környezetszennyező állapot, de ezt is a Saubermachertól örököltük. Tatabányán már készül a hulladéklerakó új kazettája, és majd oda fogják szállítani a bicskei szemetet is, ez így lényegesen környezetkímélőbb lesz. A Duna-Vértes Önkormányzati Társulás pedig építeni fog a bicskei telepre egy hulladékválogató művet, amely a tervek szerint a vegyes szemét 50%-át is képes lesz majd hasznosítási útra terelni.

Bizonytalanság van Teszár Tamás  szerint: „nem tudjuk, mi lesz”, „nem tudjuk, milyen pályázati források lesznek”. Az államnak először is el kellene dönteni, hogy mit akar a hulladékgazdálkodással. Lázár főminiszter szerint Nagy Nemzeti Közszolgáltató lesz, de nem tudni, hogy ebben benne lesz-e a hulladékos közszolgáltatás vagy sem. Egy állami mamut fogja behajtani majd az egységes szemétdíjat, és az fogja majd megrendelni a szolgáltatást a városi cégektől? Az igazgató ezt nem bánná, nagyon leegyszerűsítené a cég helyzetét, csak dőlne már el végre! Jó megoldás lehet, "ha az ingatlantulajdonosokkal az állami cég köt szerződést és ő hajtja be a hátralékokat, a szolgáltatást pedig mi végezzük el és ezért az állami cégnek számlázunk". Én ettől a rendszertől eléggé fázom, ez a 80-as évek tervutasításos borzalmait hozná vissza.

Mindenesetre komoly lehetőségeket is látok abban, hogy a városnak saját hulladékgazdálkodási cége van. Ha bármi lehetőség marad a helyi autonóm gazdálkodásra, azt ki fogjuk használni!

Szilágyi László

 

Címkék: önkormányzat hulladék rezsi közszolgáltatás Lázár Bicske Saubermacher Zöld Bicske

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://szilagyilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr316773615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.