Csak három eset a kormány kerékpáros erőfeszítései közül, nagyon tanulságosak

Címkék: kerékpár kerékpárút Fidesz Etyek Bicske Csabdi Tessely

komment

Megjelent összefoglaló kiadványunk a Paks II-beruházásról. Letölthető innen

Címkék: atom környezetvédelem energia paks

komment

szeméttelep.jpgAlaposan felforgatta a hulladékgazdálkodást az előző kormány, a mostani meg azzal küszködik, hogy valamit működőképeset összerakjon belőle (A két kormány között csak annyi a különbség, hogy akkor még volt egy környezetvédelminek hívott államtitkár, most már az sincs). Erről a folyamatról - még képviselőként – sokat írtam a blogomon [1] [2] [3] [4] [5] Bicskét is alaposan érinti a változás, a legfontosabb az, hogy megvette a közszolgáltatást végző céget (Így lett a Saubermacherből Zöld Bicske kft). Az új ügyvezető, Teszár Tamás nagyon készségesen elmondott mindent, ami most a cég életét jellemzi. Jelentem, bonyolult helyzetben, de jó kezekben van a cég, és biztos vagyok benne, hogy polgármesterként konstruktívan és szakmai alapon tudok majd vele együttműködni, már ha vasárnap engem választ Bicske népe. ;-)

Címkék: önkormányzat hulladék rezsi közszolgáltatás Lázár Bicske Saubermacher Zöld Bicske

komment

szebbé tettük 2.v01.JPGIsmét közérdekű adatigénylést nyújtok be, ezúttal a bicskei önkormányzat telekvásárlásával kapcsolatban. Kíváncsi vagyok, milyen szakértői vélemények alapján vette meg ilyen áron a város vezetése a Szt István út és és az Arany János u. között húzódó telket, amelyre a járási közigazgatási hivatalt akarja felépíteni. Ilyen négyzetméterárért Óbudán lehet jó fekvésű telket venni...

Címkék: ingatlan önkormányzat Bicske

komment

P1110268.JPG

Az alábbi levelet fogom postázni (a szüséges mellékletekkel együtt) a Fejér Megyei Főügyészségnek. Mégis csak tarthatatlan, hogy sem a porozó Orbán-vállalkozások, sem a környezetvédelmi hatóság, sem a bicskei hivatal nem haljandó a lakók érdekeit figyelembe venni!

Címkék: önkormányzat egészségügy környezetvédelem por dolomit levegőszennyezés Orbán Bicske

komment

Ez a véleménye Bicske polgármesterének az Orbán Győzőék által okozott porszennyezésről, és így kezeli az újságírót, aki egy fiatal nő. Ennél már csak az a felháborítóbb, amit a környezetvédelmi hatóság művel az ügyben...

Címkék: vonat környezetvédelem dolomit levegőszennyezés Orbán Bicske Tessely

komment

báh előtt timivel.v01.JPGSoha nem fogom megtudni, mi baja volt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak a bicskei táborba bejelentett látogatásommal (persze, aki bicskei, sejtheti). Szabó Tímea, képviselői jogán, bemehetett a menekültek közé, én csak az irodáig jutottam, de végül korrekt válaszokat kaptam a kérdéseimre, hála Székely Bélának, a befogadó állomás igazgatójának. A legfontosabb kérdésem az volt, hogy befolyásolja-e a tábor léte a bicskei közbiztonsági helyzetet.

Címkék: közbiztonság befogadás Bicske menekült tábor

komment

Nem engednek be egy országgyűlési képviselőt, ismert emberjogi politikust és egy polgármesterjelöltet a bicskei menekülttáborba! A jelenlegi migrációs helyzetre tekintettel...

Címkék: befogadás kirekesztés Bicske menekült tábor

komment

szviz2.JPGBicskén a fideszes vezetés megduplázta az építményadót, de a felszíni vízelvezetés és az árvízvédelem terén nem történt érdemi beavatkozás. Nem új keletű probléma Bicskén a csapadékvíz és a szennyvíz keveredése miatt előálló helyzet sem, de a város vezetése képtelen volt lépni az évek során. Sajnos, figyelmetlenség miatt elmulasztottak beadni egy árvízvédelmi témájú pályázatot is, tehát ezt a forrást is elpuskázták.

Címkék: önkormányzat környezetvédelem csatorna hulladék szennyvíz árvíz Bicske

komment

hulladek.jpegMég tavaly télen benyújtottam egy törvényjavaslatot, amely tulajdonképpen egy moratórium volt: a következő hónapokban ne kelljen megfizetni a lerakási járulékot és a felügyeleti díjat a hulladékos közszolgáltatóknak. Ezek a cégek ugyanis két év alatt 18 milliárdnyi (!) veszteséget halmoztak fel összesen, és némelyik már az összeomlás közelében volt. Akkor kikérték maguknak ezt a fideszes honatyák, és csípőből hazavágták a javaslatomat. Fél év sem telt el, és lám, előálltak azzal, hogy be kéne fagyasztani a lerakási járulék összegét. Nocsak!

Címkék: önkormányzat környezetvédelem hulladék rezsi közszolgáltatás Fidesz Bicske

komment