Foglaljuk vissza Magyarországot!

Szilágyi László blogja

Meggyes és tettestársai a háttérbe vonulnak?

2013. október 07. - szilagyilaszlo

meggyes.jpgA Fidesz az egész sort lecseréli Esztergomban, mint egy hokimeccsen. Miután három évig obstruáltak, minden érdemi kezdeményezést megtorpedóztak, miután lenullázták az esztergomiak hitét abban, hogy valaha visszatérjen a város a normál kerékvágásba, most leültetik a tartalékpadra a fiúkat. Ilyen könnyen nem ússzák meg!

Meggyes Tamás három éve csak hétfőnként jár be a parlamentbe, gombokat nyomogatni. Megszavazott mindent, amit a főnöke kitalált: a gyalázatos Esztergom törvényt, a várost kivéreztető inkasszót, aztán az önkormányzatokat hátrányosan érintő törvények egész sorát. Három év alatt egyszer egy másodpercre szólalt fel, annyit mondott, hogy „igen”. A fizetését felveszi és élvezi az immunitást. Szüksége is volt rá, hiszen tíz alkalommal is kérték mentelmi jogának felfüggesztését. Akkor sem szólalt meg, amikor éppen arról a városról barkácsolt törvényt az országgyűlés, amelynek ő a képviselője. Egy szava sem volt, amikor gyakorlatilag gyámság alá helyezték a polgármestert, hiszen éppen ez volt a célja. A „minél rosszabb, annál jobb” taktikát követve rengeteg kárt okozott városának és választókerületének.

És most lecserélik, az általa irányított esztergomi képviselőkkel együtt. Azt gondolja a Fidesz, hogy ez ilyen egyszerű.

Ő pedig azt nyilatkozza, hogy korai még az ő politikai pályafutásának végéről beszélni. Pedig annak réges-régen vége. 2010-ben nagyon kikapott, mert a város nagy többsége úgy döntött, hogy inkább egy független emberbe helyezi a bizalmát. Az önkormányzati választások éjszakáján elmondta a csapatának, hogy mi várható, hogy „meg fognak akadályozni mindent”, és ehhez tartja magát a mai napig. Akkor kellett volna félreállni, akkor még tudott volna segíteni a városon. Ha nem ragaszkodott volna foggal-körömmel a hatalomhoz, ha nem obstruált volna folyamatosan, akkor most Esztergom előrébb lenne.

11 éves regnálása teljesen lepusztította a várost, miközben presztizs beruházások miatt eladósította. Egy testületi ülésen még el is kottyantotta, hogy szándékosan tette. Több Fidesz-vezette városban követték ezt a stratégiát: felveszünk sok hitelt, kibocsátunk sok kötvényt, látványos fejlesztésekbe kezdünk, amivel tudunk szavazatokat szerezni, aztán ha mi kerülünk hatalomra, majd úgyis konszolidál minket a mi kormányunk. És lőn. Megjegyzem, az önkormányzati adósságátvállalás sem megy olyan simán, mint mondjuk Hódmezőlázárhelyen…

Ezzel a stratégiával Meggyesék tönkretették a várost. Évekig fog húzódni az adósságrendezés, nem lesz forrás fejlesztésekre, az is nagy dolog lesz, ha a közszolgáltatásokat újra be lehet indítani.

Azzal, hogy a Fidesz látszólag a háttérbe tolja Meggyest és nevenincs társait, és új sort tesz fel a pályára, nincs megoldva semmi. Nem fogjuk elfelejteni, hogy ki felelős azért, hogy becsődölt beruházásokat kell kerülgetni a városban, hogy a Tesco-buszon kívül alig van tömegközlekedés, hogy kikapcsolják a közvilágítást, és sorolhatnám. És ezt a borzalmas három évet sem lehet meg nem történtté tenni.

Arról nem is beszélve, hogy az eddigi fideszes közkatonák jól megsértődtek, és félő, hogy ezután határozatképtelenné teszik a testületet. Ez tovább rontja a város helyzetét. A képviselő-testületet már két évvel ezelőtt fel kellett oszlatnia az országgyűlésnek, ahogy akkor javasoltuk is, és ahogy az MSZP is követeli. Ha akkor ezt megteszik, ma már nyugodt építkezés folyhatna.

Mi lesz ezután? Steindl városatya, aki eddig Meggyes helytartója volt, felfelé bukott a Fideszben, és ne feledjük, ezután is ott ülnek a városi közműcégekben a jó elvtársak, akik majd tovább szabotálnak minden értelmes kezdeményezést. És majd jön Völner Pál (aki infrastruktúráért felelős államtitkárként mindezt végignézte) és minden héten felavat valamit, majd Esztergom lesz itt a koronaékszer a választási kampányban.

Csakhogy ezt senki sem fogja a Fidesznek elhinni, és az eddigieket sem fogja senki megbocsátani nekik.

Szilágyi László

A bejegyzés trackback címe:

https://szilagyilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr785583977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.