Foglaljuk vissza Magyarországot!

Szilágyi László blogja

A kórházak adósságát képtelen rendezni a kormány

2013. november 16. - szilagyilaszlo

korhazakbajban.jpgA Fidesz államosította a kórházakat, de ennek szinte semmi előnyös következménye nem lett. A központi irányítás lassú és bürokratikus, a közbeszerzések nehézkesek és rugalmatlanok. Semmit sem változott a finanszírozási modell, nem változott a HBCS-pontok értéke, a TVK-n sem változtattak, még ott sem, ahol új körzeteket csatoltak a meglévők mellé. A várólisták egyre nőnek, az emberek nem jutnak hozzá időben az orvosi ellátáshoz. A kórházi minimumfeltételeket a hatóság már nem is ellenőrizheti, sérül a betegbiztonság, a betegellátás színvonala romlik. És a kórházak adóssága egyre aggasztóbb mértékű: a 60 napja lejárt adósságállomány szeptemberre elérte a 60 milliárd forintot, az év végére a 85 milliárdhoz közelít. A kórházak tartozása az állam tartozása!

Az állam hónapokig nem tud vagy nem akar fizetni, a számlák fizetési határideje és tényleges kiegyenlítése között mára átlagosan több mint 170 nap telik el.

koltsegvszervektartozas131022.png

Ez tulajdonképpen technikai államcsőd.

A követelésállomány már kritikus a cégek működésére nézve, és ezért az ellátást is veszélyezteti. A finanszírozási problémák miatt leállhat a fogyóeszközök és a műtéti eszközök szállítása, megszűnhet a berendezések karbantartása, és leállhat az informatikai rendszerek működtetése. Már tavasszal is csak készpénz-fizetés ellenében adtak gyógyszert az egyes kórházaknak, és lassan erre kényszerülnek az orvostechnikai eszközöket szállító cégek is.

A beszállítók nem tudják elviselni a hosszú kintlévőségeket. Azt mondják, teljesen jogosan, hogy ők beszállítók, nem pedig bankok, nem nekik kell hónapokig finanszírozni az állami egészségügy hiányát! Hónapokig nem jutnak a pénzükhöz, és még állandó nyomás alatt is állnak, a követeléseik egy részének elengedését kérik tőlük!

_5192_496.jpgA nagy cégek, „a multik” lehet, hogy kibírják a féléves, éves fizetési csúszásokat, de pont a KKV-k nem, pedig a kormány retorikailag ezeket preferálja. Ez a helyzet különösen a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára lehet végzetes. Van olyan magyar kisvállalkozás, amely éves forgalmának felét teszi ki az állam adóssága. Olyan is van, nem egy, amelynek több alkalommal hitelt kellett felvennie a bérfizetésre, miközben a hitelhez jutás egyre nehezebb. Ha kibocsátanak egy számlát, az ÁFA-t azonnal be kell fizetni, de csak 1-2 hónappal azután igényelhetik vissza, miután megkapták a szolgáltatásuk ellenértékét. A kórházakkal szembeni követeléseket már a faktorcégek sem fogadják be a magas rizikó miatt – az állam rossz adóssá vált!

Hetek óta lebegtetnek egy kb. 30 milliárdos konszolidációt.

Ez a pénz az egészségkasszából lesz összesöpörve, tulajdonképpen olyan forrás, amit eddig nem adtak oda az ellátásra a kórházaknak. Ami aggasztó, hogy nem lehet tudni, hogy mikor és milyen alapon osztják el ezt az összeget. A Népszabadság szerint itt is erős a politikai befolyás, egyes „ügyes” fideszes képviselők kijárják a városuknak az adósságcsökkentést. Még súlyosabb, hogy más hírek szerint a GYEMSZI nem egyszer utasítja az intézményeket, hogy bizonyos szállítók számláit vegyék előre és soron kívül fizessék ki!

És ha a kórházak kapnak is a konszolidációs pénzből, nincs semmi irányelv, hogy milyen sorrendben és milyen alapon fizetik ki a beszállítókat. A szakmai szövetségek javaslata szerint a közeljövőben megvalósuló részleges adósságkonszolidáció során az intézmények teljesítménye helyett az egészségügyi beszállítók pénzügyi-gazdasági szempontjait kellene figyelembe venni.

Idén nincs több forrás az egészségkasszában, a tartalékok elmentek a béremelésre, de ami még nagyobb baj, hogy a jövő évi költségvetés tervezete alapján sincs remény arra, hogy ez a helyzet javuljon. Hiába adtunk be több költségvetési módosítót, ezeket a szokott rutinnal lesöpörték. Így jövőre minimum 50 milliárdos adósságról indul a rendszer… Hiába kerítenek időnként néhány tíz milliárdot, a strukturális problémákat nem kezelik, ezért a hiány újratermelődik. Amíg finanszírozási rendszer nem változik, addig továbbra is termelődni fog az adósság. Az adósság növekedésének egyik oka, hogy évek óta azok kaptak plusz forrást, akik rosszul gazdálkodtak, adósságot halmoztak fel, így hozzászoktatják az ellátórendszert ahhoz, hogy mindenki termeljen adósságot. A jól gazdálkodó intézmények esetében is jellemzővé vált az adósságfelhalmozás, annak érdekében, hogy részesedjenek a konszolidációs összegekből.

Az új kórházi közbeszerzéseknél 60 napos fizetési határidő lenne (Magyarország is a jogrendbe foglalta az uniós direktívát), így az állam folyamatosan törvénysértő helyzetben van. A hazai jog szerint új kötelezettséget csak a szükséges fedezet megléte esetén vállalhatnának az intézmények, de látszik, hogy ez nem áll rendelkezésre, így ez is aggályos jogilag.

Évek óta látszik, hogy 40-50 milliárdos hiányt görgetünk magunk előtt. Az Orbán-kormány egészségügyi alapdokumentuma, a Semmelweis Terv 250 milliárdos plusz forrásigényről beszélt, ehhez képest az egymást követő Széll Kálmán Tervek tovább folytatták az egészségkassza sarcolását.

A pénzügyi kormányzat legfontosabb célja a 3%-os GDP-arányos hiány tartása, minden más háttérbe szorul Miközben a költségvetés bevételeinek időarányos teljesülése elég aggályos (a cigaretta jövedéki adóbevétele felére csökkent, a pénztárgépek bekötése még sehol, az útadó is problémás), év közben olyan kiadások is jelentkeztek, mint például a pedagógusok illetve az egészségügyi dolgozók béremelése. A pénzügyi tárca állítólag azért sem tartja kivitelezhetőnek, hogy a kórházak adósságát a Kormány egy hirtelen döntéssel rendezze, mivel ez rossz precedenst teremtene, jönne utána követelőzni a többi ágazat… A vezető tisztségviselők pontosan tudják, hogy az adósságprobléma nem oldható meg strukturális átalakítás nélkül, de ha ezen a kormányon múlik, sem 2014-ben, sem az azt követő években nem várható a béremelések fedezetén túl többletforrás az egészségügyben.

Már csak ezért is le kell őket váltani!

Szilágyi László

A bejegyzés trackback címe:

https://szilagyilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr615638463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.