Foglaljuk vissza Magyarországot!

Szilágyi László blogja

Szilágyi László blogja

A világban egyre több helyen valósággá válik az alapjövedelem. A Párbeszéd hazánkban is be fogja vezetni.

2018. január 06. - szilagyilaszlo

A finn kísérlet után Skóciában is bevezethetik az alapjövedelem intézményét, először Fife és Glasgow városában - írja a Guardian. Bevezetése azt jelentené, hogy kivétel nélkül mindenki kapna egy feltételekhez nem kötött alapjuttatást, a fölötte keletkező jövedelmet pedig progresszíven adóztatná az állam.



Az alapjövedelem egy olyan alapot biztosítana mindenki számára, aminek segítségével szabadabban dönthetne arról, hogy kereső tevékenységet akar végezni, tanulni szeretne, főállásban másokról gondoskodna, vagy saját vállalkozást indítana. Egy ilyen rendszer bevezetése hathatós segítséget nyújtana a szegénység enyhítésében is.
 
A Párbeszéd Magyarországért nagy örömmel fogadja a skót kezdeményezést és, ahogy már korábban bejelentettük, szakértői szinten fogjuk követi a finn példát is.

A Párbeszéd Magyarországért Alapjövedelem-programjának egyik kulcspontja a radikális béremelés. Egy ma nettó 74 ezer forintot kereső dolgozó a Párbeszéd Alapjövedelem-programjának a bevezetése után nettó 120 ezer forintot keresne úgy, hogy a bérköltség változatlan maradna, a nettó átlagbér pedig elérné a 200 ezer forintot. És az, akinek ma 0 vagy 22800 forint a jövedelme, kézhez kapná a havi 50 ezret.

Az Alapjövedelem bevezetésével SOHA TÖBBÉ nem történhet meg, hogy bárki egy fillér nélkül maradjon!

  • Egyetlen gyermek sem kaphat kevesebbet, mint 30 ezer forint.
  • Egyetlen felnőttnek sem lehet alacsonyabb jövedelme, mint 60 ezer forint.
  • Egyetlen várandós anyuka sem kaphat kevesebbet, mint 75 ezer forint.
  • Egyetlen teljes állású dolgozó sem vihet haza kevesebbet, mint 150 ezer forint.

Az Alapjövedelem a legjelentősebb európai gazdasági és társadalmi innováció a jóléti állam óta.

  • Az Alapjövedelem által a történelmünkben először, megszűnik Magyarországon a nincstelenség!
  • Felszámolható lenne az éhezés.
  • Felére csökken a szegények száma.
  • Közel harmadával csökken a létminimum alatt élők aránya.
  • A soha nem látott módon megemelkedik a nettó minimálbér.
  • Jelentősen csökken az emberek közötti egyenlőtlenség.
  • Az Alapjövedelem ösztönzi a munkavállalást és a legális foglalkoztatást.
  • Megállítja a magyar társadalom széthullását, történelmi fordulatot eredményezz a társadalmi integrációban.

A Párbeszéd Alapjövedelem programja

forrás: parbeszedmagyarorszagert.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://szilagyilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr2313553733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása