Foglaljuk vissza Magyarországot!

Szilágyi László blogja

Szilágyi László blogja

Ez a költségvetés sem menti meg az egészségügyet

2013. október 25. - szilagyilaszlo

egeszsegugy.jpgMár az is öröm lehet az egészségügyi dolgozók számára, hogy választási évben kicsit kevésbé kínozza meg a Fidesz az egészségügyet, mint az elmúlt három évben. Sajnos azonban ez édeskevés. Látszik, hogy az elmúlt évek pusztításának helyrehozatalára már nem vállalkozik ez a kormány, jó esetben is csak a további zuhanás megállítására.

Az elmúlt három évben nem állt le az egészségügyi dolgozók elvándorlása, sőt a szakdolgozóké még a legutóbbi adatok szerint is tovább gyorsul. Az ágazatot ért vérveszteség szinte pótolhatatlan. Illetve van az a pénz… De nincs benne a benyújtott költségvetésben. Így a magyar orvosok, ápolók kint maradnak Londonban, Stockholmban, Münchenben. Egy-egy német tartományban már több magyar orvos dolgozik, mint egy-egy magyar kisvárosban!

A magyar betegek meg a parkolnak várólistákon. Az új büdzséből is fájón hiányzik a várólisták lerövidítésének forrása. Más szóval: idén sem remélhetik a betegek, hogy gyorsan, és sokan még azt sem, hogy időben hozzájutnak az ellátáshoz, műtéthez.

És nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy „az összevont egészségügyi szakellátás” soron szereplő összeg, a laboratóriumi ellátásra, az otthoni szakápolásra fordítható összeg még az idei, durván lecsökkentett bázishoz képest is további reálérték-csökkenést jelent, hiszen a nominális növekedés nem éri el az infláció mértékét sem. A kórházak lejárt tartozása már 70 milliárd fölött van, és ebből a költségvetésből egyáltalán nem látszik, hogy jövőre másként lesz.

Nominálisan is csökkennek a rokkantsági, rehabilitációs ellátásokra fordítható összegek, ami világosan mutatja, mit gondol ez a kormány a már így is megalázó körülmények között élő rokkant embertársainkról.

A „népegészségügyi fordulat” pedig immár biztosan elmarad ebben a ciklusban, ez a következő kormány feladata lesz. A környezetegészségügyet olyan cinikusan kezelik, hogy még az adózók által parlagfű-mentesítésre felajánlott 1%-oknak is nyoma veszett. De a többi népegészségügyi beavatkozási ponton sincs érdemi változás. A háziorvosok prevenciós tevékenységének érdemi ösztönzése továbbra is várat magára.

A betöltetlen háziorvosi és védőnői praxisok száma továbbra is megengedhetetlenül magas, csak remélni tudjuk, hogy a végre megemelt költségvetésük kezelni tudja valamelyest ezt a helyzetet. Érezhetően többet kap a Mentőszolgálat, ami nagyon fontos, de megjegyezzük, hogy úgy építették le több városban az aktív fekvőbeteg-ellátást, hogy jottányit sem fejlesztették a mentést. Nem látjuk a megkezdett béremelés folytatására szánt pénzt, szerencsére az Állami Számvevőszék látni véli.

A gyógyszerkassza mérete nem változik érdemben, bár még nagyobbat facsarnak a gyógyszergyártókon. Komoly kiadás lesz jövőre a patika-hitelprogram kamattámogatása (370 millió Ft), amit mi biztosan máshol költenénk el.

A Fidesz az ígérte, megmenti az egészségügyet. Ez már a negyedik költségvetés, amit ez a kormány terjeszt be, és igazából a romlási folyamatokat sem tudta lelassítani. Három év brutális elvonásai után most levegőhöz juttatják az ágazatot, de ez nem az egészségügy megmentéséről szól, hanem a választások megnyeréséről. Ahogy az első nem sikerült nekik, nem fog sikerülni a második sem.

Szilágyi László

A bejegyzés trackback címe:

https://szilagyilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr735598984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása