Jaj, OTT VOLTAM 1990. március 21-én a Rendszerváltó Házibulin, és együtt tomboltam ezekkel az emberekkel. Elbúcsúztattuk a Rendszert, és mindnyájan meg voltunk győződve, hogy most kezdődik egy új, egy jobb. Hallgass a szívedre! Ez volt a jelszó akkor, és nagyon jól esett a szívemre hallgatni. És most teljesen kész vagyok, amikor ezt a felvételt nézem.

Mi lett ezekből, mi történt azóta, meddig jutottunk?

Most hagyjuk, hogy milyen pályát futottak be a színpadon ugráló zenészek, a Besúgó, a Csótány, a Kossuth-díjas Talpnyaló, ők csak epizodisták ebben a történetben.

Néhány szereplő a színpadon megmaradt az eredeti úton, és idejében dobbantottak abból a csapatból. Most az ellenzék jelöltjeiként várják a vasárnap estét.

A csokornyakkendős Szájer, aki ott és akkor azt kérdezte, hogy csak a második vagy már az első fordulóban döngölje anyagba Pozsgay Imrét a választókörzetében, most Pozsgay Imre leghűbb szövetségese, és brüsszeli száműzetése alatt is van ideje arra, hogy táblagépén alaptörvényt cikkelyezzen.

És ha összehasonlítom azt a borostás fiatalembert a mostani pocakos néptribünnel, akkor az élettől is elmegy a kedvem.

Éppen az ő „áldásos” tevékenységének köszönhetően komoly visszalépés történt az 1990-ben annyira áhított demokrácia tekintetében. Bohóctréfát csinált a választásból, intézményesítette a korrupciót, a haverok kifizetőhelyévé tette az uniós fejlesztési intézményrendszert, gödörbe taszította a gazdaságot, szétverte a szociális rendszert, feldúlta a közszolgáltatásokat, saját képére formálta az alkotmányos intézményeket, teljesen megszállta a médiát és kiépítette a függőség és a félelem rendszerét.

Nem lett felemelkedés, leszakadás lett helyette. Szabadságharcot vív a nyugat ellen, és a Kelet felé kacsingat. Miközben az egész világ elkezdett átállni a fenntartható erőforráshasználatra, ő atomerőművet építettet az oroszokkal.

Elterjedt nézett szerint „zseniális politikus”, aki a felvételen éppen a rendszert búcsúztatja. Miben zseniális? Hatalomkoncentrációban és médiakommunikációban. Egy dolog azóta sem változott: ma is igyekszik a szívekre hatni, ha már az agyakra nem tud.

Te nem tudod, milyen jó nélküled. De mi tudjuk! És alig várjuk.

Szilágyi László