Foglaljuk vissza Magyarországot!

Szilágyi László blogja

Szilágyi László blogja

Kérdés Németh Lászlóné miniszterhez a vasúti közlekedéssel kapcsolatban

2013. december 16. - szilagyilaszlo

48182_12578_komarom_allomas.pngTisztelt Miniszter Asszony! Talán Ön is emlékszik rá - ha a Nyerges-cégbirodalom szolgálata közben jutott ideje az országban zajló események figyelemmel kísérésére -, hogy az előző kormányzati ciklusban Orbán Viktor és csapata még a vasúti mellékvonal-bezárások ádáz ellenfele és a vasúti közlekedés lelkes pártolója volt, legalábbis szóban. Kormányra kerülve persze megváltozott a véleményük: azóta már túl vagyunk egy napi 400 vonatot érintő járatritkításon, a gyorsvonati pótjegy bevezetésén, illetve a korábbi kormány alatt bezárt szárnyvonalak "gazdaságos", azaz közlekedési szempontból értelmezhetetlen, de az országos sajtóban jól eladható újranyitásán is.

Egy kordokumentum-értékű idézet az akkori Fidesz-nyilatkozatokból 2008. májusából:

"A közösségi közlekedés közszolgáltatás, alapvetően nem gazdaságossági, vállalati kérdés. Az állam nem kegyet gyakorol vidéki polgáraival, amikor működteti a postát, az iskolát és a vasutat, ez alapvető állami kötelezettség. A jelenlegi kormányt senki nem hatalmazta fel arra, hogy a vidéken élő emberek alapvető életfeltételeihez tartozó szárnyvonalakat mondvacsinált okokkal korlátozza, bezárja, tudatosan lepusztítsa."

BIG_0009020220.jpgHogy egy konkrét példát is említsünk: a Komárom-Székesfehérvár vonalon naponta 2, azaz kettő vonatpár közlekedik (az egyik irányba 6:00-kor és 14:25-kor, a másikba 8.30-kor és 16:10-kor lehet utazni, ami sem a hivatali, sem az iskolai, sem a munkaidőhöz nem illeszkedik hézagmentesen). Ez a vonal a kizárólag PR-célú, de teljesen haszontalan újranyitás típuspéldája, és mint ilyen, tökéletes illusztrációja az Orbán-kabinet látványkormányzásának.

Amikor a jelenlegi kormány végrehajtotta a már említett, 400 vonatot a forgalomból kiiktató járatritkítást, illetve beállította a járatszámot az "újranyitott" szárnyvonalakon, a hivatalos indoklás az volt, hogy "kiszűrik a párhuzamosságokat, az utaslétszámhoz igazítják a járatokat, hatékonyabban használják fel a közpénzeket".

_150_eves_a_cs._kir._szab._Deli_Vaspalyatarsasag___Ujszony__Komarom____Szekesfehervar_vonala___1860___2010___Szekesfehervar_2__2010._julius_1..jpegSzeretném jelezni, hogy ahol csak napi kettő vonat közlekedik irracionális időpontokban, ott nem lehet reális utasszám-felmérést végezni, mert az utasoknak nincs rá okuk, hogy a vasút közelébe menjenek. A hatékony közpénzfelhasználást pedig nehezíti, hogy egy ilyen vonalon az infrastruktúra fenntartása és a vasúti személyzet fizetése lényegesen többet emészt fel a jegy- és bérletbevételnél. Ezzel azonban - ha esetleg sikerült volna félreérteni - nem a vonalbezárás, hanem az utazási igényekhez igazodó menetrend és a járatsűrítés mellett érvelünk.

A fentiek miatt kérem válaszát az alábbi kérdésekre:

  1. A vonatmentesített szakaszokon a buszt ajánlják alternatívaként az utazóknak. Az említett vonalon azonban csupán napi három buszpár van, és abból is csak kettő közlekedik ténylegesen is Székesfehérvár - Komárom között, a harmadik Tata-Tatabánya-Csákvár érintésével halad, így arra a közbenső megállókban, például Bodajkon vagy Kisbéren nem lehet felszállni. Ki és milyen adatok alapján állította össze ezt az "összehangolt" közlekedési kínálatot, és hogyan teszi ez lehetővé a térségben az iskolába vagy munkába járást?
  2. A járatritkítások nyomán összesen 8 milliárdosra tervezett megtakarításból mennyit sikerült a Komárom-Székesfehérvár vonal minimalizált újranyitásával elérni?
  3. Mennyiben felel meg ez az utazási szolgáltatás a Fidesz korábbi ígéreteinek, illetve a 2012. évi XLI. törvény 26., 27. paragrafusában foglaltaknak?
  4. Az Ön egyik nemrégiben tett nyilatkozata alapján "az ország jobb teljesítménye a vasúti közlekedésben is megmutatkozik". Pontosan mi az a jobb teljesítmény, amit napi két, alkalmatlan időben közlekedő vonatpár demonstrál?
  5. Tudomásunk szerint 2200 ember fejezte ki aláírásával igényét a jobb vasúti közszolgáltatás iránt. Az Ő szempontjaikat hogyan veszi figyelembe?

Válaszát előre is köszönöm!

 Tisztelettel:

Szilágyi László és Jávor Benedek

a PM képviselői

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szilagyilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr365695088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása