Foglaljuk vissza Magyarországot!

Szilágyi László blogja

Szilágyi László blogja

Későn jött könnyítés a hulladékos cégek számára

2014. szeptember 15. - szilagyilaszlo

hulladek.jpegMég tavaly télen benyújtottam egy törvényjavaslatot, amely tulajdonképpen egy moratórium volt: a következő hónapokban ne kelljen megfizetni a lerakási járulékot és a felügyeleti díjat a hulladékos közszolgáltatóknak. Ezek a cégek ugyanis két év alatt 18 milliárdnyi (!) veszteséget halmoztak fel összesen, és némelyik már az összeomlás közelében volt. Akkor kikérték maguknak ezt a fideszes honatyák, és csípőből hazavágták a javaslatomat. Fél év sem telt el, és lám, előálltak azzal, hogy be kéne fagyasztani a lerakási járulék összegét. Nocsak!

A törvény szerint évente növekvő mennyiségű járulékot kell fizetni minden tonna hulladéklerakóban elhelyezett szemét után. Nem keveset: 2013-ban 3000 Ft-ot, 2014-ben 6000 Ft-ot, 2015-ben 9000 Ft-ot, 2016-ban pedig már 12 000 Ft-ot. Ezt változtatja meg a parlament előtt fekvő javaslat úgy, hogy 2015-től nem növekszik a befizetendő mennyiség. Most, hogy kiszekálták a külföldi szakcégeket a magyar piacról, jöhet a könnyítés?

Ez persze idén nem segít a közszolgáltatókon, hiszen némelyik már tavaly sem tudta kifizetni a járulékot. Egyéb terheket is rakott ugyanis a kormány a nyakukba, és aztán az egészet megfejelték a rezsicsökkentés nevű parasztvakítással, miáltal a bevételük is jóval kevesebb lehet, mint amit a szolgáltatás ellátása megkívánna.
És közben az egész szektort átjátszották az önkormányzatok többségi tulajdonába, tehát minden nehézség a települések nyakába szakadt. (Majd gondoljon erre mindenki, amikor október 12-én a szavazófülkében magára húzza a függönyt).

Szent borzalommal gondolok arra, hogy mit fog kezdeni Bicske városa a megvásárolt hulladékos céggel, ami most Zöld Bicske kft. névre hallgat...

Szilágyi László

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szilagyilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr326701249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása